Ismerj meg!

Rólam

A történetem

A tánc, és a mozgás mindig is érdekelt, vonzott.

Mielőtt bárhol láthattam volna más táncosokat, a családi legendárium szerint folyamatosan táncoltam. Kislányként a Győri Balett előadásain találkoztam először a tánc színházi, profi formájával. Színpadra szánt koreográfiákat először, jazz-balett órákon tanultam általános iskolásként. Egy sérülés miatt viszont ezt abbahagytam. Jó néhány év táncnélküliség után a véletlen (a sors?) viszont összehozott ezzel a csodával, amit hastáncnak nevezünk.

2003-ban kezdtem el tanulni, a Fatime Hastánciskolában Kissné Pusztai Gabriellánál, majd kerek 10 évig tánciskolai tag voltam. Nála többet kaptam, mint amit egy táncóra ígér: szeretetet, barátságokat, rengeteg vidámságot, fellépési lehetőségeket. Az évek előrehaladtával egyre több időt, energiát fektettem abba, hogy többet megtudjak magáról a hastáncról, és a közönség előtti táncról; ebben a fellépések, workshopok, táborok, tanfolyamok is segítettek. A győri tanítóképző főiskola művelődésszervező szakán a hastánc kultúrájáról írtam szakdolgozatomat.

Az alapok:

  • Fatime Hastánciskola(Győr)
  • Hossam és Serena Ramzy (a világ egyik leghíresebb arab zeneszerzője, tabla játékosa és felesége): a zenéről, ritmusokról, hangszerekről, és a zenére való táncolásró Azonban nem csak technikát sajátítottam el tőlük, az óráik az orientális tánchoz való egész hozzáállásomat megváltoztatták.
  • Mahmoud Reda (a „hastánc nagyapja”) magyarországi workshopján ott lehettem, ő volt az, aki színpadra alkalmazta az egyiptomi néptáncokat
  • A fejlődésemben – főként az improvizációs készségek terén – mérföldkő volt, hogy fél évig a Lialina szír étterem állandó táncosa voltam.
  • Az arab zenéről, ritmusokról: Keönch László Farkas, Hosman Ádám ütőhangszeres zenészektől

A közel-keleti folklórtáncokat, a klasszikus és modern egyiptomi technikákat, stílusokat nemzetközi hírű mestertanároktól tanultam/tanulom:

  • Dr. Hassan Khalil (az orientális tánc élő egyiptomi legendája)
  • Hadia (Kanadában élő, világhírű táncművész, terapeuta): saidi botos technika, khaligy
  • Gaby Shiba (libanoni debke mester): a libanoni debke alaplépései
  • Ousama Emam (egyiptomi folklór táncos és koreográfus): a núbiai tánc alapjai
  • Irak néptáncai beleértve az autentikus kawleeyát: Maria Aya, Assala Ibrahim
  • Charaffe Ennaji (marokkói sábi)
  • egyiptomi oktatók: Raqia Hassan, Khaled Mahmoud, Randa Kamel, Yousry Sharif, Mohamed Shahin, Camelia…
  • nemzetközi oktatók: Nieto Mercedes, Aziza, Jillina, Sadie, Orit, Elena Ramazanova, Nesma, Aleksei Riaboshabka, Guan, Julia Farid, Shahrazad, Samantha Emanuel, Daria Mitskevich…

Oktatóként:

Az évek során lassan de biztosan tudatosult bennem, hogy komolyan foglalkozzam a tánccal, hogy ez az én utam. Tánctanáromtól kapott bizalom volt az első ilyen jel: felkért, hogy tartsak meg egy olyan kezdő tanfolyamot, amire őt hívták eredetileg. Később is – még évekig – mindig a tanítás “talált meg” engem. Meg kellett érnie bennem az oktatásnak, hiszen nagy felelősség, és nagyon-nagy megtiszteltetés azoktól, akik az értékes szabadidejükben az én óráimra járnak táncolni.

Orientális mestertanárok workshopjaira, nemzetközi fesztiválokra folyamatosan járok. Nemcsak a tanulás, hanem az inspiráló közeg miatt, valamint, hogy tanítványaimnak mindig tudjak friss technikákat, eszközöket, zenéket, szemléletet, módszereket mutatni. Ezek mellett 2010-ben elvégeztem a Testnevelési Főiskola sportoktató képzését.

Tanfolyamokat először kisebb településeken tartottam: Rábapatona, Bana, Győrújbarát, Kisbér, Markotabödöge, Komárom, Dunaszerdahely.

Egy ideje már csak Győrben tartom az állandó órarendi óráimat, 2019 januárjától pedig immár saját stúdiómban fogadom a tanítványaimat Győr központjában hétfőtől péntekig.

Workshopokat szívesen tartok meghívás alapján, különböző témákban.

 

Zsűriként közreműködtem az alábbi helyszíneken, versenyeken/fesztiválokon:

Zsűrizés

  • Holdfény Lányai Páros és Csoportos Nemzetközi Hastáncverseny
  • Evita Hastáncverseny
  • Soproni Tánckavalkád
  • Budapest Belysium
  • Kelet Varázsa Nyugaton – Kőszeg
  • Arrabona Hastánc Fesztivál

Szervezőként:

Célom: apránként „kinevelni” egy értő közönséget, aki meglátja és értékeli a mozdulatok mögött, a művészi tartalmat, a munkát, az érzéseket, a műfaj iránti olthatatlan lelkesedést, azt, hogy van tartalom ebben a műfajban is. A tanítványaimnak és a többi hastáncosnak pedig fejlődési lehetőséget, és közösségi élményt adni.

Pirate:

Azokból az érzésekből amit ad nekem a közel-keleti zene, szerettem volna ha részesül a többi hastáncos, és a laikusok is itt Győrben. Így 2008-ban kezdeményeztem egy olyan „hastáncos parti” megszervezését amin élő arab zenekar játszik. Ez meg is valósult a győri Pirate Dance Club-ban, ahol a nagy sikerre való tekintettel még jó néhány telt házas estet tartottunk.

Arrabona:

Egy nemzetközi hastánc fesztivál Győrben, ahova az ország minden részéről, és országhatáron kívülről is érkeznek résztvevők. Verseny, gála, workshopok, konferencia 1 rendezvényen belül!

  • 2013. 1. Arrabona Hastánc Gála. Meghívott fellépők Lengyelországból, Csehországból, Ausztriából, Budapestről, Győrből.
  • 2015. Arrabona Hastánc Fesztivál: gála, workshopok, verseny (Zsűritagok: Amira, Nitah, Virág Judit, Hosman Ádám)
  • 2016. Arrabona Hastánc Fesztivál: gála, workshopok, verseny (Zsűritagok: Kahena, Mahasti, Virág Judit, Hosman Ádám)
  • 2016. Arrabona Hastánc Tábor – Balatonfüred (Oktatók: Amira, Halka Tytykalová, Kahena, Nitah)
  • 2017. Arrabona Hastánc Fesztivál 3 nap (Zsűritagok: Badriyah, Halka Tytykalová, Selena, Hosman Ádám)
  • 2018. Arrabona Hastánc Fesztivál 3 nap (Zsűritagok: Nieto Mercedes, Amira, Kathreen Derouet, Belén Shana, Selena)
  • 2019. Arrabona Hastánc Fesztivál 3 nap (Zsűritagok: Jasriah, Yalia, Schafer Katalin, Bartos Noémi, Stúber Gyöngyi) + 1. Arrabona Hastánc Konferencia
  • 2022. Arrabona Minifesztivál 3 nap (workshopok, konferencia, Hafla)

Továbbképzések:

Szabad időmben olyan továbbképzésekre járok amelyek hozzásegítenek az oktatói, előadóművészi, és szervezői munkához.

A kiegészítő kurzusok is nagy hatással voltak az oktatói látásmódomra és módszereimre, ezért igyekszem beépíteni az ott kapott tudást, és inspirációt az óráimba.

Orientális workshopokra, gálákra az alábbi nemzetközi fesztiválokon jártam, járok rendszeresen:

  • Cairo Fesztivál – Budapest
  • Orient Express Fesztivál – Bécs, Ausztria
  • Egyptian Dream Fesztivál – Bécs, Ausztria
  • Liptov Orient Fesztivál – Liptov, Szlovákia
  • Pressburg Dance Fesztivál – Pozsony, Szlovákia

Balett és modern tánc órákra a következő oktatókhoz jártam korábban:

  • Keskeny Anita balettmester
  • Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművész, koreográfus
  • Horváth Krisztián a Győri Balett táncosa, pilates oktató
  • Domán Dalma kortárs táncos (magánórák)
  • Palkovics Tíria balett művész (magánórák)

Egyéb képzések

  • LÁBÁN mozgáselemzés – 3 hónapos szomatikus képzés: Gyulavári Ágival (CMA mozdulatelemző szakember) (2016)
  • BUTOH – 3 napos kurzus – Horváth Brigitta vezetésével (2018)
  • Stretching és fascia mobilizáció – Fitness Akadémia (2019)
  • RakasaFit™ – Suzanna Davis (2020)
  • Somatic Dialogues – 3 napos szomatikus műhely Gál Eszter, Gyulavári Ági és Kálmán Ferenc vezetésével (2022)
Szívesen megismernéd Te is ezt a színes világot?

Gyere és fedezd fel a lehetőségeket!